2016. november 5., szombat

7. rész

Gyanakvóan nézett körbe az öt főből álló tömegnek is nevezhető lánykupacon.
Szeme rajtam állapodott meg. Egy pillanatra tekintetünk összekapcsolódott, de hamar megszakítottam a szemkontaktust. Könnyeimet hagytam versenyezni egymással a szememtől egy kanyarral az orrom tövéig, majd a szám sarkát érintve le az államon. Borzalmasan nézhettem ki. A nehéz munkával beállított, érzelemmentes Rékát le tudtam rombolni egyszerre hat ember előtt, köztük magammal is. Nem gondoltam volna, hogy pont Ő fog látni magam alatt, ilyen állapotban. Égetett a tekintete, amit a hirtelen bekövetkezett csend még jobban rontott. Senki sem tudott mit mondani. Körülöttem a lányok sem, én sem, és a velünk szemben álló Gábor sem.
Próbáltam megszólalni, de egy hang sem jött ki a torkomon, de a könnyeim megsokszorozódtak.
Hosszas várakozás után sikerült egy reszkető, vékony hangot erőltetnem.
-Mit keres itt?-vontam kérdőre.
-Az huszadrangú. A lényegesebb az, hogy veled mi történt?-tett hozzám közelebb egy lépést. Ismét rá szegeztem tekintetem, és a többiekre nem figyeltem.
-Miért érdekelné ez magát?-nyertem vissza a megszokott gunyoros flegmaságom.-Senkit sem érdekelt valójában soha, hogy mi van velem. Az ismerőseim, közeli rokonaim, a számomra fontos emberek felől akár...
-Kérlek, ne!-vágott a szavamba.-El nem tudod képzelni még, hogy kiknek vagy fontos. A legtöbb ennyi idős ember szintén így van ezzel. Tudnod kell, hogy te is fontos vagy!-hangsúlyozta ki a "te" szót.- Hihetetlen, hogy valaki ennyire kishitű legyen-nevetett fel kínosan.- Csak azt nem értem, miért-tette hozzá halkan, majd elsétált. Távolodó alakját tátott szájjal figyeltem, szapora levegővétellel. Hiába a férfias felsőteste, a lábai annyira lányosak. Mégis tökéletes.
Mit sem foglalkozva a meglepett, és aggódó barátaimmal, megperdültem, és elhagytam a helyszínt.
-Én ezt nem bírom már. Folyamatosan hazudnom kell, és levegőnek néznem. Kiborít-zokogtam a telefonba.
-Réka, nyugodj meg! Tudom, hogy mennyire rossz a plátói szerelem, ráadásul ha a másik felet naponta látod, és beszélsz vele.
-És az a mély gödör, ami mégis elválaszt tőle-vágtam belé.
-Igen. A filmekben, könyvekben azt mondják nem szabad ebbe beletörődni. De te is megmondtad, hogy a te eseted más. Itt muszáj szerinted. Mondjuk én nagyon aranyosnak tartalak titeket-mondta csalódottan. Beszélgettünk még egy kicsit, majd elköszöntem mondván, hogy lefekszem aludni.Valójában sétálgattam még, hadd tisztuljon ki az elmém.

-Réka, az Isten áldjon meg! Kelj már fel!-rázogatott valaki. Hirtelen minden eddig nem érzett érzés keresztülfutott testemen, hasogatott a fejem, a hátamnak hideg csapódott, de arcomhoz meleg sugárzott. Karomat egy remegő, puha kéz szorította, majd mikor kinyitottam szemeim ismerősnek tűnt a torz alak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése