2016. augusztus 5., péntek

5. rész

-Fura téged szoknyában látni- jegyezte meg út közben.
-Mindig tudok meglepetést okozni- nevettem fel, mire feltűnően végigmért. Velünk szemben megpillantottam osztálytársamat, akit mise közben nem vettem észre. Gábor is észrevette, ismer minket, szóval csak elmosolyodott, és bólintott egyet, ami azt jelentette, fussak csak oda hozzá, figyel a gyerekekre.
-Boti-kiáltottam, és megöleltem hátulról.
-Rei-mosolyodott el.-Szia!
-Na, milyen volt Németországban?-kérdeztem. A tanév utolsó hetében elmentek a focisták külföldre, és azóta nem is találkoztunk.
-Ne tudd meg. Amúgy jó volt, mert mindenben elsők lettünk, sőt, az egyik csapatunknak azt mondta az edző, hogy hagyjuk őket nyerni, mert a 3 itthoni csapat lett volna döntős.
-És a szállás? Gondolom jobb volt, mint osztálykiránduláson-erre mindketten hangos röhögésben törtünk ki. Rémes volt. Egy munkásszállón voltunk, mindenhol kosz volt, inkább nem fürödtünk 2 napig, le volt szakadva 2 ágy is, a radiátorok vagy nem működtek, vagy túl jól működtek, nálunk nem lehetett kinyitni az ablakot, és társaik.
-Annál minden jobb. Bár, legalább ott volt net, ingyen, ami működött is. Itt fizetős volt, a Tomi vett is, és nem működött-mondta. Ha nem mondja is gondoltam volna, hogy ki volt képes fizetni ilyenekért...
Mire odaértünk a szokásos helyünkre, távolabb a felnőttektől, még 3 gyerek csatlakozott hozzánk. Dominik, a húga, aki egy évvel fiatalabb nálam, Eszter, és az ő osztálytársa, Martin.
Fél órája beszélgettünk, amikor is eszembe jutott, hogy hozhatnánk ide pár tálca sütit az üres asztalokról.
Mind az öten elindultunk, Boti üdítőért ment be az épületbe, hiszen itt dolgozik az apja, mi négyen pedig sütiket gyűjtöttünk.
-Martin, te honnét szedtél krémes sütiket?-fordultunk a fiú felé mindannyian.
-Anyuék, és a papok felé volt egy csomó.
-Hallod, legközelebb oda kell mennünk-néztem Eszterre.
-Mehetünk most is felőlem-válaszolta.
-Megnézem kik vannak ott-mondtam, és felálltam. Odamentem a sarokhoz, és kikukucskáltam. A híres asztalnál minden fontosabb ember ott ült, Gábort kivéve. Intettem Botinak, hogy jöjjön utánam. Bementünk a házba, ahol a nagyteremben megpillanthattuk rengeteg sütemény között pár öreg nénit, és az atyát középen, aki a kezében lévő sörös dobozt tanulmányozta. Csak akkor kapta fel a fejét, amikor Botond odament a nagymamájához kuncsorogni.
-Ejj Lukrécia. Látod, te ilyet nem ihatsz-mosolygott rám. Látszott rajta, hogy beütött nála az alkohol, bár részegnek még nem volt nevezhető. Nem tudtam mit felelni, csak mosolyogva bólintottam egyet, megfogtam egy tányért a mellettem lévő asztalról, amikor Botond megszólalt.
-Felháborítóak ezek a mai fiatalok, igaz?-nevetett fel, és Gáborra, majd rám nézett. Fél másodpercet sem várva felkapott ő is egy tálat, és elsprintelt röhögve.
Követtem én is. Vagyis csak szerettem volna, mert majdnem orra buktam a küszöbben. Lejátszódott a szemem előtt, ahogyan nyakik krémesen fekszem az úgynevezett elitek előtt, de egy kart éreztem meg a derekamon.
-Nem harap a bácsi, nyugalom-mosolygott rám. Felhúzott, de nem engedett el. A szemembe nézett, beszívta az alsó ajkát, mire én lefagytam egy pillanatra. De csak egy pillanatra. Utána kitéptem magam a szorításából, és elszaladtam. A hátam mögött hallottam, ahogyan elkezd rólam beszélni a humán térfigyelőkamerákkal...

-Most pedig csókoljatok lábat előttem, alattvalóim!-kiáltottam el magam, amikor győzelemittas mosollyal az arcomon visszaértem.
-Én másodat csókolnám meg-nevetett Boti.
-Na takarodj!-vágtam hátba.
-Olyanok vagytok, mint egy szerelmespár-mondta Eszti, mire mindenki felröhögött.
Elkezdtünk beszélgetni az iskola "szerelmi" ügyeiről, amiket nem tudok komolyan venni.
-Gergő, annyira utállak, mint Zayn Malik a Naughty boy-t!-mondta Dominik lányos, vékony hangon.
-Fanni, annyira utállak, mint Réka Zoltán atyát. Kurvára-mondta Martin, és elkezdett Dominik felé futni kitárt karokkal. Mondanom sem kell, akkora hangzavar lett, hogy több felnőtt is megnézte mi folyik itt...

-Hányan vannak még?-kérdezte Boti, mert neki kell becsuknia a helyet.
-Zoltán-mondtam parasztosan, "ú" betűvel- Gábor, Marcsa, meg három faszi-soroltam fel.
-Takarodjanak már-nyögött fel.
-Pakolnak már, nem hallod?
-Hál' Isten! Ideje volt már-állt fel, és ült egy lépcsőfokot feljebb, ahonnét látta mit csinálnak.
-Most jobb?-kérdeztem.
-Sokkal! Nem jössz te is nézni őket?
-Vagyis kukkolni két papot, meg három öreg bácsit?-kacsintottam.
-Mondhatjuk így is, bár nem hangzik olyan jól-biggyesztette le ajkát, majd hangosan felröhögtünk.
-Na, itt a Lukrécia-hallottam meg Gábor atya hangját bentről.
-Itt hát-kiáltottam be.
-Akkor segíthetnél-mondta.-Gyere már ide, kérlek!
-Muszáj?-nyávogtam.
-Igen. Botond, te pedig jöhetnél a Zoltán atyáékhoz-szólt a mellettem fetrengő fiúnak, aki rögtön csendben maradt, majd rám nézett, hogy egyedül hagyjon-e a részeg huszonévessel. Én bólintottam egyet, aztán elindultam.
-Itt vagyok, mizu?-néztem fel rá.
-Gyere velem egy kicsit!-fogta meg a vállam, és elkezdett a szobák, és az iroda felé irányítani.
-Hová megyünk?-álltam meg hirtelen előtte, és felé fordultam.
-Beszélnünk kell egy kicsit-nyomott tovább előre. Nem tudtam ellenkezni, hiszen majdnem kétszer akkora, mint én. Bementem az irodába, ő jött utánam, és bezárta az ajtót. Leült a helyere, a számítógép melletti székre, én pedig a legtávolabb eső, az ajtóval szemben lévőre.
-A jövő heti bálról lenne szó. Senki sem tud róla, és nem is kell kettőnkön kívül, de lenne számodra egy személyre szabott feladatom-állt fel, és tett két lépést felém.

1 megjegyzés:

  1. Drága Stepfanie!
    Még régebben kértél a Paparazzi Blogdesignről kritikát, amit most én megírtam! :) Elnézést a késői kritikáért.. :/
    Itt megtekintheted: http://papaprazzi-blog.blogspot.hu/2016/08/cat-kritika-2-stepfanie-scott-secret.html

    Remélem semmivel, sem sértettelek meg mert nem volt szándékomban! :)

    Ui.: Nagyon tetszettek a fejezetek, jó a történet! :) További sok sikert, és szép napot!

    Puszi:
    xx Cat

    VálaszTörlés